Fény a Fényben Egyesület
Egészségmegőrző Közhasznú Szervezet

 

Főoldal

Rólunk

Programok

Kiadványok

Támogatóink

Kapcsolat

Az Egyesület 12 alapító tagja a kilencvenes évek közepén találkozott, összehozott bennünket közös érdeklődési körünk: az egészség visszaszerzésének, illetve megtartásának vágya. Mindnyájan beteg emberek voltunk, betegségből fakadóan mozgáskorlátozottak, többen súlyos betegségekkel, depresszióval küzdöttek. Saját sorsunkon keresztül tapasztaltuk meg az egészség, mint a legfontosabb értékünk jelentőségét, és azt is, hogy önmagunkra vagyunk utalva. Saját tanulási folyamatunk során számos szakemberrel ismerkedtünk meg, kapcsolatainkat ma is haszonnal kamatoztatjuk. Saját sorsunk pozitív irányban változott, harmóniában élünk, és új célokat találtunk életünkben.

Kis csoportunk arra az elhatározásra jutott, hogy ami a mi életminőségünkön segített, segítene másoknak is. Át kell adni ezt az összegyűlt tudást, tapasztalatot. Bízunk abban, hogy hitelesek vagyunk, hiszen saját életünkből ismerjük a problémákat, és tudjuk, hogy ezekre van megoldás, nem szabad senkinek sem beletörődnie, megalkudnia helyzetével.

A Fény a Fényben Egyesületet 1997-ben alapítottuk meg és 2001-ben kértük az alapszabály módosítását és a közhasznúvá való átsorolást. Két fő célt tűztünk ki magunk elé: hátrányos, megváltozott munkaképességű emberek segítése, valamint egészséggel foglalkozó programok szervezése. E két tevékenység az évek során összefonódott. Klubnapjaink, táboraink, rendezvényeink sok-sok embernek segítettek és ma is segítenek abban, hogy életüket és környezetüket élhetőbbé tegyék.